Robert Anthony Travis

-- Név: Robert Anthony Travis
-- Születési dátum, hely: USA, Los Angeles, 1976. 05. 22
-- Kor: 34
-- Nem: férfi
-- Anyja neve: Elisa Grace Cox
-- Származás: amerikai
-- Lakóhely: 47/a Webster street, San Francisco, California, 94111, USA
-- Családi állapot: egyedülálló
-- Munkahely: St. Luke's Clinic, szakorvos




-- Magasság: 187 cm
-- Testsúly: 76 kg
-- Hajszín: Szőkésbarna
-- Szeme színe: Zöld
-- Betegség: -
-- Vércsoport: 0 Rh.: negatív
-- Donor: nem


Első ránézésre pont úgy néz ki, mint egy orvos. legalább is a klinikán, de ezt bizonyára a fehér köpeny teszi. Kifejezetten jóképű fazon, de ez az orvosoknál nem olyan nagy ritkaság. Munkán kívül az is megállapítható, hogy még stílusa is van, egész sportosan öltözködik, de nem idegenkedik az ingektől sem. Gyakran látni rajta a motoros dzsekijét, amit nem csak divatból, hanem praktikus okokból is hord, lévén két keréken jár dolgozni.
Egyébként nem az a jófej fazon. Elsőre azért általában moderálja magát, de ő aztán senkinek nem fog jópofizni, legyen az beteg, vagy egy feljebbvalója. Elvégzi és megteszi, amit kell, de több készségességet tényleg nem nagyon látni az irányából.


Amilyen jóképű, nagyjából pont akkora görény is. De nem lehet minden fenékig tejfel. A kötelezségét elvégzi természetesen, el tudja játszani a kifogástalan orvost, de ezen felül nem sokat hajlandó tenni azért, hogy bárki is kedvellje. A rábízott rezidensekkel ott próbál kiszúrni, ahol csak teheti, a kollégákkal szemét. Viszont ő nagyon jól megvan így, lévén nem szándékozik barátokat gyűjteni. Megvan az emberekkel, néha beszólogat, de nem áll le velük bratyizni. Nem az ő stílusa. Viszont az rendkívül tudja mulattatni, amikor mást sikerül esetleg vérig sértenie. Mondjuk igyekszik nem túlmenni bizonyos határokon, hiszen a legkevésbé sem hiányzik neki, hogy panaszkodjanak rá, aztán még a végén kereshet új kórházat. Amúgy ő tipikusan az a fazon, akinek semmi se jó, mindenért beszól és ezt élvezi is. Ehhez meg párosul, hogy nem csak a szája nagy, de kifejezetten tehetséges is.
Hogy miért lett orvos egy ilyen emberből? Igazán egszerű. A sok pénzt és karriert hozó szakmák között keresgélve úgy vélte, hogy neki az orvosi szakma fekszik a legjobban. Tényleg mutatott némi tehetséget régen is a biológia iránt és tényleg csak ez döntött. Nincsenek olyan vágyai, hogy életeket mentsen, pusztán annyi, hogy a szakmájában a legjobb legyen.


'76 májusában látta meg a napvilágot az ifjú Robert. Kifejezetten érdekes családba született, ha azt nézzük, hogy az édesapja masszív alkoholista volt, édesanyja pedig szinte havonta idegösszeropannásban szenvedett. Ilyen labilis családi körülmények között egy lepukkant bérházban nevelkedett a srác Los Angelesben. Természetesen ennek köszönhetően már igen fiatalon fel kellett nőnie, tudnia kellett kezelni édesapja agresszivitását és édesanyja ideggyengeségét.
Az elemi iskolában ő volt az a fiúcska, aki mindig hiányzott, de ha be is ment, akkor is csak a baj volt vele. Hatalmas igazságérzete szép lassan átcsapott egyfajta kekeckedésbe, mikor látta, hogy ezzel magára vonja mások figyelmét, így gyakran keveredett verekedésekbe és egyéb kellemetlen helyzetekbe. Egy idő után már elkönyvelték a különc, szakadt srácnak, aki mindenkinek beszól. Persze egy-két barátra szert tett és együtt bandáztak, amikor Rob nem éppen otthon ügyködött. Tanulmányi eredménye siralmas volt, ezt mondani sem kell ezek után.
Végül középiskolás lett és elszakadt az addigi barátoktól, hiszen mindenki szétszéledt. Akkor már se energiája, se ideje nem volt, hogy barátokat szerezzen, vagy megpróbáljon a figyelem középpontjába kerülni. A suli mellett dolgozott egy autószerelő mellett segédként, szabadidjében, ami időnként az iskolaidőt is jelentette, pedig a saját motorját bütykölte, amit szép apránként hordott össze alkatrészekből. A gimiben ő volt a rosszfiú, aki magasról tesz a sulira és a szabályokra, aki először kezdett el bagózni az osztályból és aki a legtöbb lányt hagyta ott egy éjszaka után. Mindenki tartott tőle, zűrös srácnak gondolták, de mégis valahogy a hasonló zűrös fazonokat és a rosszfiúkat idealizáló lányokat mégis sikerült maga köré vonzania. Sosem kezelte azt a néhány embert barátként, azok mégis örültek, hogy időnként vele bandázhatnak, mert milyen menő már mondjuk Roberttel beszólogatni az idióta focistáknak, vagy együtt elvinni egy körre a szurkolólányokat. Rob tényleg csak sodródott az árral és a legcsekélyebb elképzelése sem volt arról, hogy mi lesz belőle.
18 évesen, érettségi előtt hunyt el az édesapja, így kifejezetten pozitív változásokon ment át a család. Legalább is a srác anyjánál ritkábban lettek az idegösszeroppanások és újra munkát tudott vállalni. Anyja talpra állása láttán viszont benne is megfogalmazódott, hogy esetleg érte tényleg kezdhetne valamit az életével. Hát elkezdett gondolkozni, mi is érdekelné, vagyis inkább azon, hogy mivel is lehet sokat keresni. Biológiából furcsa tehetséget mutatott, így vállat vont és felvételizett az orvosira. Természetesen nem vették fel, hiszen másnak, aki végigtanulta a gimit, is vért kellett izzadnia, hogy felvegyék.
Így 19 évesen hatalmas karrierként autószerelőként tengette napjait. Édesanyja természetesen számtalanszor felhozta neki, hogy jelentkezzen újra az orvosira, ne adja fel az álmát. A nőnek fixa ideája volt, hogy a fiának tényleg minden vágya, hogy életeket mentsen. Végül a nő is eltávozott az élők sorából, amikor Robert 21 éves volt. Ez már nagyobb megrázkódtatás volt, mint az édesapa elvesztése és nagy lépésre késztette. Nekiült tanulni. Nem sok reményt fűzött hozzá, hogy egy év alatt fel tud készülni, de alábecsülte saját képességeit. 22 évesen felvették a California egyetemre.
Nehéz volt rászoktatnia magát, hogy rendszeresen tanuljon a vizsgákra, de tényleg valami ismeretlen eredetű tehetséget mutatott a szakma iránt, még ha őt leginkább csak az érdekelte, hogy a többieknél jobb legyen. Nem haverkodott senkivel, ugyanúgy auószerelőként működött az egyetem mellett is. Viszont talán még kiállhatatlanabb lett, mint annak előtte, hiszen volt sikerélménye, rájött, hogy valamiben ő is tud "a legjobb" lenni. Így rendszeresen jó érzéssel töltötte el, amikor porig alázhatta a kevésbé jó képességű csoporttársakat, vagy beletiporhatott a lelki világukba. Ő aztán nem volt tekintettel senkire és semmire. Ugyanaz a rosszfiú maradt, mint régen.
Érdekes módon elvégezte az egyetemet, megkapta a diplomát, majd jöttek a hosszú-hosszú gyakornoki és rezidensi évek. Ott azért gyorsan rájött, hogy ha szemét, akkor csúnyán keresztbe tudnak neki tenni a feljebbvalók és az első hetekben a betegektől is rendszeresen jött a visszajelzés, hogy Dr. Travis méltatlan bánásmódban részesítette őket. Tehát vissza kellett vennie egy kicsit. Persze a betegekkel való kedvesség továbbra sem tartozik az erényei közé, de legalább már nem is szemétkedik velük.
Rezidensi évei alatt a gyakornokjait ott szivatta, ahol csak tudta, végre kiélhette magát rajtuk és kifejezetten bejött neki, hogy valakik alá is tartoznak.
A szakirányok közül az ortopédia irányába ment el, amit leginkább az asztalosmunka jelzővel illetnek, hiszen másból sem áll az ortopéd sebész élete, mint hogy csontokat tör, igazít a helyére, stb. Ez tetszett neki, az idegsebészethez egyébként sem lett volna elég türelme, pedig még az is kifejezetten érdekelte volna. Csontokat a helyére pakolászni is izgalmas volt, talán ez állt a legközelebb az autószereléshez, durvaságát tekintve.
Ma már a legjobb ortopéd sebészek között tartják számon, hiszen tavaly részt vett egy új fajta gerincprotézis beültetésében és az áttörő siker révén megismerhették a nevét orvosi körökben. Az emberekhez való hozzáállása viszont mit sem változott.