Steve Lopez

-- Név: Steve Lopez
-- Születési dátum, hely: 1967. 04. 15. Boston, Massachusetts, USA
-- Kor: 43
-- Nem: Férfi
-- Anyja neve: Deborah Avery
-- Származás: Amerikai
-- Lakóhely: 11. Waller street 3. emelet 15., San Francisco, California, 94111, USA
-- Családi állapot: elvált
-- Munkahely: St. Luke's Clinic, szakorvos




-- Magasság: 175 cm
-- Testsúly: 70 kg
-- Hajszín: Barna
-- Szeme színe: Barna
-- Betegség: -
-- Vércsoport: A Rh.: pozitív
-- Donor: igen


A szürke hétköznapokban egy fiatalos, ám idősödő fazonként láthatjuk Steve-t, aki a legkevésbé sem tűnik ki a nagy amerikai átlagból. Annyi viszont egészen biztos, hogy a legkevésbé sem tűnik orvosnak. Gyakran látható hajnalban, ahogy melegítőben, felhúzott kapucnival biciklizik végig az utcákon, időnként nem csak edzésként, de a munkába is így megy, hátizsákkal, csak úgy sportosan, fiatalosan. Máskor, mondjuk a boltban egy kalapos, sportcipős, inges-farmeres, néha kicsit szakadt, teljesen átlagos férfiként találkozhatunk vele, aki a legkevésbé sem zavartatva magát a tenyeréről olvassa a bevásárló listát. Na jó, kicsit fura tud lenni időnként, de egyik átlag amerikai sem teljesen normális.
Viszont a kórházban, a fehér köpenyében, a hatalmas átható tekintetével, a kissé zavart és ebből kifolyólag kényszeresnek tűnő, ám joviális mosolyával abszolút hihető, hogy ő bizony egy orvos.
Mindenkivel közvetlen elsőre, kedves és figyelmes, nem jön zavarba, ha idegeneket kell megszólítania, gyakran nehéz komolyan venni, hiszen megesik, hogy rögtön valami hülyeséggel indít.
A hétköznapjaiban, de még a kórházban is köpeny nélkül, nézték már hajléktalannak, lévén a lehető legritkábban borotválkozik meg és az öltözködése sem egy jólszituált értelmiségire vall.
Tehát már elsőre is egy kicsit fura, de abszolút szerethető figura.


Mint az már az előzőekből is kiderült kissé fura figura, de ezt talán ő maga is tudja. Általános jellemzője, hogy mindig és minden helyzetben megőrzi a nyugalmát, nem az az izgága típus. Úgy felettébb laza, hogy cseppnyi szándékosság sem fedezhető fel tetteiben és viselkedésében. Nem azért öltözködik így, hogy bevágódjon a fiatalabb generáció körében, nem azért villogtatja zseniális humorérzékét, mert jófejnek akar tűnni, nemes egyszerűséggel így érzi jól magát és kész. Nem érdekli olyan téren a külvilág, hogy most mit fognak szólni hozzá, ha felcipeli a biciklijét a kórházban is az irodájába, vagy ha nem éppen mindenhol van rendesen betűrve az inge. Ő nagyon jól elvan a maga kis világában, a saját kis szokásaival, nehéz zavarba hozni.
A humora a legfőbb fegyvere. Nem viccelődik feleslegesen, vagy olyan helyzetben, amikor nem indokolt, pusztán jön zsigerből, komoly ábrázattal, oda se tekintve. A csekély humorérzékű személyek nem egyszer vették komolyan mondandóját, mikor épp hülye hangulatban volt. De általában mindenki viccesnek tartja, bár ő a lehető legritkábban nevet, vagy mosolyodik el a saját kis megjegyzésein.
Közvetlen és barátságos. Hajlamos minden ok nélkül megszólítani a liftben is az idegeneket valami mondvacsinált indokkal, csak hogy ne legyen olyan feszült csend. Alapvetően társas lény, amikor a kórházban van. Sokak szerint kompenzál, ugyanis már hosszú-hosszú évek óta egyedül él.
Határozott, alapvetően tudja mit akar és azt végre is hajtja, még ha néha nagyon logikátlannak is tűnik egy-egy cselekedete. Végül mindig kiderül, hogy megvolt rá a pontos oka és valóban a célját szolgálta.
Hogy miért lett orvos? Tehetséges volt és bár nagy álma az írói pálya volt, de az orvostudományhoz volt tehetsége. Egyébként a toplistás jövőképek között az életmentés volt a második, tehát nem keseredett el nagyon, mikor végül az orvosi pálya mellett döntött.


A '60-as évek vége felé született Steve, az amerikai anyuka és a félig spanyol származású apuka gyermekeként, így ereiben bár nem sok spanyol vér csörgedezik, de ennek ellenére a vezetéknév arra utal.
Édesapja volt a körzeti bíró, míg édesanyja nővérként dolgozott a helyi kórházban Bostonban. Volt egy nagyon szép házuk, kiegyensúlyozott családi életük... látszólag. Viszont mindkét szülő kicsit defektes volt, ugyanis tisztaság és rendmániájuk igencsak megnehezítette a hétköznapokat. Persze mivel Steve ebben nőtt fel, így megszokta, bár a kísérletek, hogy őt is rendszeretővé neveljék, többszöri próbálkozás után is kudarcba fulladtak. Végül is a kis Steve vitte haza a kultúrát az oviból, majd a suliból, így képtelenség volt ellen tartani a fiatalság trehányságának. Bár jól megnevelték a fiúcskát, így otthon igen engedelmes gyerek volt.
Az általános iskolában sosem volt rá panasz. Okos és rendes gyerek volt, amolyan kis népszerű fiúcska, hatalmas fantáziával, akinek mindig van valami zseniális játékötlete. Szerették őt, dehát gyerekek alapból mindenkivel közvetlenek.
Aztán jött a gimnázium, méghozzá egy magán, elitgimnázium, lévén a család jó anyagi körülményei ezt megengedték. Na, ott azért fordult egy kicsit a világ, de tényleg nem sokat. Először is végig irtó kellemetlenül érezte magát, mert ő nem szokott hozzá ehhez a sznobsághoz, lévén apja még nem olyan régen dolgozott ebben a magas pozícióban. De persze idővel rájött, hogy azért sok normális fiatal is van ott, így aztán viszonylag hamar beilleszkedett.
Elég kettős élete volt a gimnáziumi évek alatt. Nem tartozott a menő srácok közé, ugyanis hosszú évekre megpecsételte a sorsát, hogy belépett az iskolai zenekarba, még ha ő ott zongorista is volt (az egyetlen). Úgy vélte mindenki, hogy az az egyenruhás geek-ok gyűjtőhelye, így már alapból hátrányból indult a szociális ranglétrán. Páran mondjuk kitörtek onnan, azzal, hogy elkezdtek focizni is a zenekar mellett, de ő maga nem érzett rá késztetést és még az apja is szigorúan megtiltotta neki, hogy ilyen "durva sportot" űzzön.
De amíg a többi zenekari tagot szívatták, őt mindenki békén hagyta. Igazából eleinte bepróbálkoztak nála is, de minduntalan kiderült, hogy őt teljesen hidegen hagyja mennyire nem tartozik a menők közé. Így pedig kevésbé volt vicces őt szívatni, meg egyébként is egész jóképű srác volt és alapvetően a humora és barátságos, közvetlen jelleme tette őt végül a társaság középpontjává... a kulisszák mögött. Nyíltan senki nem ismerte volna be, hogy bírja az osztály legjobb tanulóját, a zenekaros Steve Lopezt, ennek ellenére négyszemközt mindenki nagyon kedvelte őt, csoportosan meg nem szívatták. A háttérben ő volt az osztály pszichológusa, amolyan lelki szemetesláda, a lányokkal is a legtöbbször inkább csak a barátságig jutott ebből kifolyólag.
Utolsó évben már nyíltan is el merték ismerni, hogy mennyire bírják őt, ugyanis az iskolaújság szerkesztője lett, ami a ranglétrán már egy hatalmas ugrás volt, annak ellenére, hogy a zenekarnak is oszlopos tagja maradt és az osztály legjobb tanulójaként tetszelgett. Pedig igazán nem erőszakolta rá magát az emberekre, mégis mindenki megkedvelte.
Újságírás-Orvosi, Orvosi-Újságírás... ez volt a nagy kérdés az utolsó évben, nem igazán tudott dönteni. Gyakran megesik, hogy a tanítvány túlnövi a tanárt, Steve-vel és az irodalom tanárával is ez történt, minek következtében a tanár irigységét levezetvén jól lerontott átlaggal jutalmazta a tehetséges fiút. Így már egyre egyértelműbb volt, hogy újságírónak nem veszik fel, tehát maradt az orvosi. Mondjuk az életmentés már régi álom volt, mióta először bement az anyja munkahelyére.
Természetesen felvették orvosira, méghozzá a Harvard egyetemre. Mondjuk könnyen lehet, hogy az apja befolyása is rásegített, de ő úgy tudta, hogy saját tehetségéből kifolyólag vették fel. Egyébként eszes férfivé cseperedett, így nem okozott neki több problémát az egyetem, mint bárki másnak. Viszont azon falak között ismerte meg a későbbi feleségét Lorena Sweeney-t, mindketten orvosnak tanultak.
Együtt kerültek be a Harvard gyakorló kórházába gyakornokként, remek rezidensek kezei alatt tanultak és a szerelemből a gyakornoki évek végére már házasság lett. Rezidensként az idegsebészet irányába ment el a férfi, míg felesége szívsebésznek tanult. Minden idilli volt kívülről, még ha leginkább csak a kórházban is látták egymást. Magánéletük nem nagyon volt, ugyanis mindketten kifejezetten munkamánok voltak. Míg Lorane a karrierjének építése végett, addig Steve a munkája szeretetéből. Még öt évet maradtak, hogy szakorvosként is gyakorlatot szerezzenek, lényegében ők képezték az új generáció egy kis részét. Steve-et még az egyetemen is felkérték, hogy az egyetemistáknak is tartson előadásokat ő meg persze azt is elvállalta. A szabadideje nagyjából nullára redukálódott ezzel a húzással. Így nem lehetett házaséletet élni. Ráadásul férje sikereire Lorena még féltékeny is volt, még ha sosem ismerte is be, tehát 33 évesen végül válásba torkollt a dolog. Addigra annyira elhidegültek egymástól, hogy nem okozott nagy problémát a válás egy apróságot kivéve...
Most illene bocsánatot kérnem, hogy egy fontos momentumot kihagytam a történetből, de így üt igazán, tehát nem kérek. Lorena Lopeznak és Steve Lopeznak 14 évvel ezelőtt született egy kisfiúk. Ennek volt betudható, hogy Lorena karrierje nem lendült fel és el kell ismerni, hogy Steve nem az az apatípus. Harry Lopez most már 14 éves és egyébként nagyszerű egészségnek örvend... megint csapongok, elnézést. Zavaró ez az egyes szám harmadik személy, azt hittem vicces lesz, de nem. Ha lehet, akkor most már így folytatnám, remélem egyébként hogy világossá vált, én vagyok Steve Lopez.
Tehát mikor Harry négy éves volt, elváltunk Lorenával és ő fogta a cókmókját, a fiunkat és elköltözött. Így már engem sem tartott ott senki, és semmi. Én sosem voltam túlontúl karrierista és hívtak a St. Luke's Klinikára én meg fogtam magam és eljöttem. Immár 10 éve dolgozok itt idegsebészként, negyedévente látom a fiam, van egy lakásom egy bazinagy bérházban és biciklivel járok munkába. Hát ez lennék én.

2009. április 15. - egy unalmas délután a parkban - Életem összefoglalása egy olyan újságcikkben, ami a kutyát sem érdekli és feltehetőleg az életben nem fog megjelenni.

Boldog születésnapot Steve Lopez! Megint öregebb lettél egy évvel.