Dorothy S. Hudson

-- Név: Dorothy S. Hudson
-- Születési dátum, hely: 1981. 07. 11. – USA, Ohio, Middletown
-- Kor: 29
-- Nem: Nő
-- Anyja neve: Shelby K. McNicol
-- Származás: ír-amerikai
-- Lakóhely: 108. Carter street, San Francisco, California, 94111, USA
-- Családi állapot: egyedülálló
-- Munkahely: St. Luke's Clinic, szakorvos




-- Magasság: 163 cm
-- Testsúly: 54 kg
-- Hajszín: Vörös
-- Szeme színe: Barna
-- Betegség: Tisztaságmánia
-- Vércsoport: 0-negatív
-- Donor: igen


Egy nagyon visszafogott, nagyon halk kis szürke egérke első ránézésre. Tény, hogy nem nézne ki rosszul, de szemlátomást meg sem próbál jól kinézni. Nyakig begombolt blúzok, szigorúan a térd alá érő szövetszoknyák, kardigánok alkotják a ruhatárát, amik csak erősítenek a benyomáson, miszerint igyekszik mindenki számára láthatatlan lenni.
Haja mindig gondosan kifésült, egyenes és természetes vörös. Egyedül a hatalmas barna szemek törik meg az egyhangúságot, amivel néha már szinte ijesztően tud nézni, de általában csak egy megszeppent őzikére emlékeztet. Nem véletlenül kelt szárnya egy becenév, amit a legtöbben csak a háta mögött használnak: Bambi.


Pont olyan visszafogott nő, mint amilyennek látszik. Nem szívesen áll ki a saját igazáért, ha teheti, akkor kerüli a konfliktust. Viszont ha olyan dologról van szó, ami valóban fontos, akkor hajlandó erőt venni magán, de akkor napokig bűntudata van, hogy esetleg megsértett valakit.
Rendkívül önbizalom-hiányos, nem hisz magában. Igyekszik a maximumot kihozni magából, de általában mindig csak azt érzi, hogy az túl kevés. Nem tartja magát egy elragadó egyéniségnek sem. Pedig ha az ember beszélget vele, akkor észreveheti, hogy van humora is, bár akkor általában még ő maga is megijed, mintha nem is az ő fejéből pattant volna ki egy-egy poén.
Kicsit olyan, mintha folyton zavarban lenne, ha a kollégákkal vagy átlagemberekkel kell társalognia. A betegek egész más kategóriába sorolhatók. Velük talán amiatt tűnik olyan magabiztosnak, mert ők még nála is rosszabb helyzetben vannak. A szakmai tudásában nincs hiba.
Mondták már nem egyszer, hogy neki is pszichológushoz kéne mennie, ugyanis igen erős tisztaságmániája van, de ő ezt a problémát nem tekinti olyan súlyosnak. Épp csak letörölgeti mindig az asztalt, mielőtt eszik róla, légmentes csomagolásba zárja a szendvicseket, amiket hoz (mert nem hajlandó a kórházi menzán étkezni), naponta háromszor-négyszer zuhanyzik, sűrűn mos kezet meg ilyenek. De már évek óta együtt él ezzel és őt nem zavarja.
A férfiakkal szemben szinte mindegyikbe belezúg, aki jóképű és mutat némi emberséget. Persze ez mind csak plátói és ő van a legjobban tisztában vele, hogy mindegyik teljesen esélytelen. De álmodozni jó.


Mindenki azt hiszi, hogy milyen jó is az, ha az embernek orvosok a szülei. Dorothy a megmondhatója, hogy ez nem éppen így van. Pedig neki aztán az anyja is és az apja is híres idegsebészek, nemzetközileg elismert szakemberek. Márpedig ez a kislánynak mindig is egyre nehezülő teherként nyomta a vállait. Nem elég, hogy alig látta a szüleit, köszönhetően a munkájuknak, de még mindenki el is várta tőle, hogy hasonló briliáns ember legyen belőle, mint a felmenőiből. Mindenki az új felnövekvő idegsebész-generációt látta benne, a szüleit is beleértve.
Nem csoda, hogy a nagy elvárások és a szülő-hiány miatt rendkívül gátlásos leányzó lett. Az iskolában leginkább a szavát sem lehetett hallani, ő volt a kis csodabogár, a kis szürke egérke. Viszont az már elemiben feltűnt a tanároknak, hogy a szülei eszét örökölte. A tisztaságmániája is akkoriban alakult ki, az iskola-pszichológus azt mondta, hogy a sérelmeit és a szomorúságát vezeti le így. Azóta ez a mánia már teljesen az élete részévé vált.
Gimnáziumba már Angliába járt, ugyanis elköltöztek Ohio-ból. A szülők egy visszautasíthatatlan ajánlatot kaptak a szigetországból. Ott pedig Dotty egy magán-iskolába járt, csupa elit-gyerek közé. Senkit sem ismert és őt sem ismerte senki. Nagyjából a tanulás lett számára az egyetlen dolog, amibe menekülni tudott. Egyértelmű volt mindenki számára, hogy az orvosira fog jelentkezni annak idején, így persze a biológiára fordította a legnagyobb figyelmet. Érdekes módon már akkor is jobban lekötötte onnan az etológia meg a viselkedéstan. De nem volt mit tenni, már ki volt jelölve számára az út. Az élete pedig nem volt túl vidám, általában a csúfolódások fő célpontja volt a visszafogottságával és naivságával. Sokáig nem is mert visszaszólni... de szép lassan, mások számára láthatatlanul, de megacélozódott.
Felvették, orvostanhallgató lett, a kitűzött cél pedig a sebészet. Arra viszont senki sem gondolt, hogy az első állatboncolás alkalmával a fiatal és eltökélt leányzó el fog ájulni, még ő maga sem. Bár ez nem esett meg többet, ennek ellenére iszonyat gusztustalannak és piszkosnak találta ezt az egész boncolást. Hosszas vívódás után, a szülei tudta nélkül, átjelentkezett a pszichiátria szakra. Persze amint a fülükbe jutott a hír, szörnyen megbotránkoztak lányuk döntésén, nem igazán tartották orvostudománynak a pszichiátriát. Dotty viszont most először életében kiállt a döntése mellett. És végül elült a vihar, habár a mai napig neheztelnek rá szülei a döntése miatt.
Bár pszichiátrián is volt további laborgyakorlat, de valamivel kevesebb, mint a sebészeten, átvészelte őket. A barátkozás viszont nagyrészt továbbra is kimaradt az életéből. De azért már volt egy-két lány, akivel jobban kijött, akikkel már néha el tudott menni kávézni... netalán bulizni, amely szórakozási módot nem igazán zárta a szívébe. Mindenesetre kezdett minden kicsit normálisabb, az élete pedig boldogabb lenni.
Friss diplomásként Londonban lett pszichiáter gyakornok, ott ahol a szülei is dolgoztak. Nem volt nehéz bekerülnie. Mellesleg pedig az egyik leghíresebb pszichiáter mellett tanulhatott, akinek több könyvéből még tanult is az egyetem alatt. Amellett, hogy felnézett a férfira, teljesen bele is volt zúgva. Persze ezt sosem közölte vele. Csak hogy az úriember már nem volt fiatal és egyszer csak elvitte egy szívroham.
Már utolsó éves rezidens volt, az a férfi meghalt, akit a végletekig tisztelt és szeretett, és még mindig a szüleivel élt... változás kellett. Gyökeres változás. Új munkát pedig Frisco-ban talált a St. Luke's kórházban. Azóta meg már persze képzett pszichiáter, aki nem csak a betegeire, de a kórház összes dolgozójára figyel. Szerelmi élete pedig mit sem változott. Sosem volt senkije, és még mindig csak álmodozik a jóképű kollégáiról.