Rachel Hawke

Kedd Május 10, 2011 5:15 pm

Rachel Hawke

Beszélj hozzám, mondd újra el
Hogy a világ botrány
de holnap mégis élni kell.
Rachel Hawke Tumblr_lldownhuHZ1qjomt2o1_500

= Adatok = Adatok = Adatok =

-- Név: Rachel Hawke
-- Születési dátum, hely: 1979. augusztus 3., Québec, Kanada
-- Kor: 31 éves
-- Nem: nő
-- Anyja neve: Eleonore van Shanten
-- Származás: kanadai
-- Lakóhely: ... street, San Francisco, California, 94111, USA
-- Családi állapot: egyedülálló
-- Munkahely: St. Luke's Clinic, szakorvos

Tanulmányaimat a(z) McGill University-n végeztem orvostudományi karon. Orvosi diplomámat 2003-ban szereztem meg . Az általam választott szakirány: patológia
Én, Rachel Hawke 2010-től a St. Luke's Clinic orvosa vagyok.

-- Magasság: 165cm
-- Testsúly: 55kg
-- Hajszín: barna
-- Szeme színe: zöld
-- Betegség:-
-- Vércsoport: 0 Rh.: negatív
-- Donor: nem

= Stílus = Stílus = Stílus =

Egyfajta kettősséget érezhet az, aki rá tekint. Szép, kifejezetten csinos nőszemély, nem is arról van szó… Fiatalos, sportos alkatú. Ruházatban a lezserebb darabokat kedveli, ritka pillanat, ha elegánsan láthatja a nagyérdemű.
Haja barna, természetes hullámokban omlik alá, így előszeretettel fogja össze munka közben, hogy ne zavarja egy-egy szemtelen tincs. Tekintete áthatóan zöld, szinte a vesédig lát vele.
Ha belepillantasz, mintha azt éreznéd: Ez a lány veszélyes. Nem teljesen tiszta körötte minden, hisz még az sem tisztázott, miért is vették fel egyáltalán. Állítólag az előző munkahelyéről elküldték.
Nem sokat tudni Rachelről, mégis van benne valami megkapó…

= Jellem = Jellem = Jellem =

Öntörvényű, szemtelen, olykor kissé talán elvetemült, és mellette van bőr a képén zseniális orvosnak lenni. Nem tud két percig se a fenekén maradni, néha alattomosan alád ás, mégis levesz a lábadról. Mindenről tudni akar, és amit akar, meg is szerzi magának. Ráadásul kegyetlenül titokzatos. Viselkedésében ne keress logikát, csak a zseni látja át különben is a káoszt…
Többnyire helyzettől és személyektől függ a viselkedése egyébként. A haverjaival – igen, direkt ezt a szót használom, hisz nem korlátozódik pusztán nőkre a baráti társasága - barátian szemétkedős, heccelős, igazi életre való nőcske. Aki elnyerte már a bizalmát valamilyen szinten, az remek embert ismerhet meg. Az a fajta, aki folyton talál egér utat és a jég hátán is megélne…
Itt jön képbe, hogy ha az ellensége lennél, nem lesz könnyű dolgod vele. Bátor, vagy inkább botor mód száll szembe azzal, aki keresztbe tenne neki, és még poén szinten is képes néha túlzásokba esni. Nem veti meg a férfiakat a haverságon túl se, de nem az a fajta, aki csak úgy hanyatt vágja magát neked, némi borosta és bicepsz láttán. Néha megkapja, hogy biztos azért, mert a nőket szereti, de erről szó sincs. Pusztán válogatós és nem az a fajta, aki csak úgy lekötné magát bárki mellett. És elnézve eddigi karrierét, más se nagyon alapozná rá a jövőjét.
Egy igazi életművész.

= Előtörténet = Előtörténet =
Próbáltam hős lenni és szent
nekem egyik sem ment
Magamon veled nevetnék.

Játékos vagy, mint egy nagy gyerek
legdurvább fegyvered
a békülésre képesség.

Sosem érdekelt, hogy kik voltak a szüleim, noha a nevelőapámék nem titkolták, hogy adoptáltak. Egészen mostanáig. Nem is tudom, talán egy elkapott csevejfoszlány piszkálta fel a fantáziámat, így fogtam magam és úgy döntöttem, utána nézek.
A személyük érdekelt a legkevésbé, inkább arra voltam kíváncsi, miért nem akartak maguknak.
Kanadában születtem, Québec-ben, ’97 nyarán. Az anyakönyv szerint anyámat Eleonore van Shantennek hívták. Csak az elitben vannak ilyen felvágósan negédes nevek…
Szóval felkerestem a kórházat és az ottani jegyzőkönyvekből kiderítettem, hogy szülőanyám alig volt 19, ráadásul veszélyeztetett terhes lévén a nyári hőség nem tett éppen jót sem neki, sem a magzatnak - nekem. Korábban jöttem a világra a vártnál, de egészséges kisbaba voltam. Anyám legyengült a szülésben, olyannyira, hogy pár napra rá elhunyt.
Hogy ezek után miért nem kerültem apámhoz, arra a válasz egyszerű: lelépett. Akárhogy próbálta elérni a kórház, nem sikerült nekik. Így, felnőtt fejjel, már megértem valahol a pasast, azt kell, hogy mondjam. Elveszteni a nőt, akit szeretsz és nyakadban egy vadidegen kihívással nem lehet épp mámorteli az élet. A helyében szerintem én is tovasétáltam volna…
Szerencsére jó helyre kerültem, már ha egy katonatiszt és egy fogorvosnő kettősét lehet annak nevezni. A dokinéni – a nevelőanyám – hiú volt az alakjára, a férje viszont minden áron gyereket szeretett volna, így rendkívül jól jött nekik pólyába pisilős személyem. És ezzel együtt legalább én sem boldogítottam sokáig a kórházat az eltűnt ősömmel.
Mivel a szüleim – mármint ugye a nevelőszüleim – mindketten igen elfoglalt emberek voltak, így reggelente csak elvittek az óvodába, iskolába, később már csak megkaptam az uzsonnámat és el lettem eresztve szélnek, majd mentek ők is, ki-ki a maga dolgára. Nyilvánvalóan eme nagy szabadság végett lettem az, aki: az élettel folyton játszó felnőtt. Tanulásban egyébként kiemelkedtem mindig is, hisz elvárták tőlem. Megvolt a magamhoz való eszem, csak hát a magatartásom… hagyott némi kívánnivalót maga után. Visszaszólások, alkohol és drogbotrányok (ez utóbbiba tényleg csak belekevertek!), bandázás, verekedések… Tisztára, mintha nem is lány lettem volna.
A dolgok ott kezdtek el rosszabbra fordulni, mikor anya meghalt rákban. A viselkedésem viszont nem tudta eltántorítani zsémbes apámat – akit egyébként rajongásig szeretek, csak sose mutatom ki szerinte megfelelően – hogy orvost faragjon belőlem, akárcsak anyám volt. Mindez elég reménytelen akciónak tűnt, ha azt vesszük, hogy az elemiből kétszer kicsaptak és ugyan ennyiszer vettek vissza az átlagom és a szüleim befolyása miatt. No meg én se akartam orvos lenni. Szívesebben lettem volna vadászrepülőben pilóta!
Nem tudom, hogy jutottunk már kompromisszumra. Nyilván csak poénból benyögtem, hogy ha annyira ragaszkodik hozzá, akkor majd kórboncnok leszek. Az is orvos valahol… Szóval mintegy lesz, ami lesz alapon jelentkeztem a McGill-re. És az én állam zuhant a legmélyebbre, mikor a „Tisztelettel értesítjük… blablabla… feltételt nyert…” szöveg állt az értesítő levélben. Apámnak meg csak dagadt a mája a büszkeségtől.
Az egyetemi évek alatt… fogalmazzunk úgy, hogy minden más jobban lekötött a megtanulandó anyagnál. Ennek következtében nemcsak a sebészet, általános orvoslás, no meg a patológia, de idegenvezetői, gyorséttermi kiszolgálás, vendéglátó ipari munkák terén is tapasztalatot szereztem. A vizsgákra elég volt előtte pár nappal nekiülni tanulni. Azt mondják, vannak ilyen emberek. Tudjátok, akik erre születnek, ezért megy bele olyan gyorsan minden a fejükbe. Totál marhaság… de jobb magyarázatom nincs arra, hogy hogyan sikerültek mindig egész jól a vizsgák. De… lehet az játszott közre, hogy született zseni vagyok? Minden esetre az ezt követő, gyakornoki éveim voltak az úgynevezett „csendes időszakom”. Ekkortájt nem egy kutatócsoport figyel fel az állítólagos tehetségemre. Csak a modoromra panaszkodtak folyton, hogy csapnivaló…
Valahogy aztán csak elvégeztem az egyetemet, és a kutatói ismeretségeknek köszönhetően biztos állásom volt egy san franciscoi kórháznál, ahol a rezidensi éveimet is „letöltöttem”.

Jelenleg is ebben a városban élek, egy társasház emeleti lakásában. A főbérlőm húsz macska, meg a hozzájuk tartozó öreglány. A tavalyi év óta a St. Luke Klinikán dolgozok, mint anatómiai patológus. Néha a rendőrség is kikéri a véleményemet, de ez igen ritka, főleg, hogy nem vagyok épp büntetlen előéletű. Jah, hogy… szóval ez a harmadik kórház, ahol épp dolgozom. Az elsőből mulasztásért vágtak ki, a másodikból pedig, mert aláfeküdtem az osztályvezető főorvosnő férjének. És ezt közöltem is vele.
A lényeg az egészben, hogy akármennyire is szerettem volna, nem lett belőlem vadászpilóta az életben…

Pént. Május 27, 2011 2:13 pm

Ms. ~~Báj~~Bajkeverő
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Nem igazán tudok mit hozzáfűzni lenyűgöző
személyiségéhez szép hölgy. Az előtörténet
úgy jó, ahogy van, így igazán nem esik
nehezemre elfogadni. Különösen tetszik, hogy
pilóta akartál lenni eredetileg. Jó játékot!

Rachel Hawke

Rachel Hawke

Re: Rachel Hawke